Advent a karácsonyi ünnepekre való felkészülés és várakozás ideje.

Az advent szó jelentése „eljövetel”. A latin „adventus Domini” kifejezésből származik, ami annyit tesz: „az Úr eljövetele”. A keresztény vallás szerint pontosan meghatározott napon kezdődik és négy hétig tart, magában foglalva négy vasárnapot. Szent András napjához (november 30.) legközelebbi vasárnapon veszi kezdetét és december 24-én ér véget, napnyugta után. De mit is ünnepelünk adventkor? Az advent az Úr megérkezésére való felkészülés időszaka, amikor a hívők újra átélik az Isten eljövetele utáni vágyódást és a megtérést, amelyet ez az esemény előkészít. Bővebben!

Advent első vasárnapján gyújtják meg az első gyertyát az adventi koszorún, majd minden vasárnap további egyet. (Ha nem úgy jönnek ki a vasárnapok, akkor az utolsó gyertyát negyedik vasárnap híján december 24-n este gyújtják.) A hagyományok szerint az ádventi gyertyák közül 3 lila, és a negyedik rózsaszín.
Részletes advent-leírás!

Az adventi naptár 1900 körül kialakult német népszokáson alapul. A karácsony előtti várakozás ideje alatt „ablakok” nyitogatásával nap mint nap egy-egy újabb ajándék (a gyerekeknek), vagy bölcs idézet (a felnőtteknek) került elő. Íme:

December 24.
A szenteste! Karácsony! Micsoda édes zengésű szavak! Hogy megtelik a szív a rájuk való visszaemlékezésben!
Gyermekkoromra gondolok s arra a sok szép karácsonyestre, amit családom körében eltöltöttem, a viaszgyertyák fényére, a kis csilingelő csengőre, a fenyő pompás illatára, boldog, gyermeki örömömre.
De más karácsonyesték emléke sem mosódhatik el emlékeimben, olyanoké, melyekből hiányzott minden vígság, boldogság, de amelyek mégis – mindennek dacára is, megtartották varázslatos szépségüket.
(Karl May, német író)

December 23.
A felhők változnak, ahogyan a gondolatok is – néha súlyosak, viharosak, sűrűk, átláthatatlanok, máskor mesésen vattaszerűek. Ám akármilyenek is a felhők, a tiszta kék égbolt mindig ott van felettük. (Ruby Wax, brit-amerikai színésznő)
December 22.
A világ tele van – nem biztonsággal, de: lehetőséggel. Nem ígérettel, hanem reménnyel. (Teller Ede, atomfizikus)
December 21.
Maradj a jelen pillanat egyszerűségében. …vagyis szabadulj meg a „már nincs” és a „még nincs”irrealitásaitól. Élj az egyetlen realitásban, a „most”-ban. (Popper Péter, pszichológus)

December 20.
Az egészség a legnagyobb ajándék, az elégedettség a legnagyobb gazdagság, a hűség a legjobb kapcsolat. (ősi kínai bölcselet)
December 19.
A megbocsátás varázslat. Fordítva működik. Először azon segít, aki kínálja. (Száraz Miklós György, író)
December 18.
A legjobbat hozhatod ki magadból, ha a legjobbat keresed másokban. (Gene Bedley, amerikai pedagógus)
December 17.
Egyetlen kedves szó átmelegítheti mindhárom téli hónapot. (japán közmondás)
December 16.
Jó érzés várakozni valami ünnepi, különleges eseményre. Az időt viszont nem lehet siettetni. Mindennap valami apró öröm ér minket. De ha az összes meglepetést egyszerre bontanánk ki, az elrontaná a játékot. (Tóth Krisztina, író-költő-műfordító)
December 15.
Akik nem tudnak beszélni, azok helyett annak kell beszélni, aki tud. (Eszterházy Péter, író)
December 14.
Aki másokat győz le, mindig beszennyeződik. De aki önmagán győzött, megtisztul általa. (Örkény István, író)

December 13.
Ha túl nagy feladat az, amit meg kell tennem önmagamhoz képest, akkor szorongok. Ha túl kevés, akkor unatkozom. A flow a szorongás és az unalom között az a pici út, ahol sem nem szorongok, sem nem unatkozom – ez a boldogság. (Feldmár András, pszichoterapeuta)
December 12.
Az élet, ha nagy gyűrődések után is, valahogy mindig kisimul. (Szabó Magda, író-költő)
December 11.
A múlt nem halt meg, hanem hat reánk; él testünkben, lelkünkben; egész valónk az egész múlt eredője; minden jelen pillanat magában foglalja az egész múltat, és valamit ad hozzá. (Babits Mihály, költő-író-műfordító)
December 10.
A világ tele van olyanokkal, akik igen ravaszul sokkal okosabbnak látszanak, mint amilyenek valójában. Elkápráztatnak bennünket, holott valójában szinte semmi hasznos tudomással nem bírnak a valóságos életről. (Kurt Vonnegut, amerikai író)
December 9.
Ne akarj gyorsan célba érni; az úthoz lábad s jogod van. (Bertók László, író-költő)
December 8.
Úgy beszélj, hogy tudd: szavaid mély nyomokat hagyhatnak benned! (Fodor Ákos, költő-műfordító)
December 7.
Aki jól szeret, az megismer és elfogad – saját világát kitágítja a másik felé. (Vekerdy Tamás, pszichológus, író)

December 6.
A húr nem lehet sem túl feszes, sem túl laza. Különben nem tud szép hangot kiadni. A középút a bölcsesség ösvénye, a tobzódás és az önsanyargatás között. Csakis ez vezet a megvilágosodáshoz. (Cserna-Szabó András, író)
December 5.
Ha csontot löksz a kutyának, még nem vagy jótékony. Akkor vagy jótékony, ha megosztod a csontot a kutyával, pedig magad is éppoly éhes vagy, mint a kutya. (Jack London, amerikai író)
December 4.
Tíz percet is lehet jól beosztani, és lehet rosszul 30 évet. (Örkény István, író)
December 3.
Tanuld meg, hogy amig élsz, addig nem késő semmi. (Szabó Magda, költő)
December 2.
Soha ne feledkezzetek meg arról, hogy ne csak a lábatok elé nézzetek, hanem néha pillantsatok fel a csillagokra. Próbáljátok megérteni, amit láttok, és gondolkozzatok el azon, mi készteti létezésre a világegyetemet. Legyetek kíváncsiak! Bármennyire nehéznek is tűnjék az élet, mindig van valami, amit megtehettek, és ami sikerülni fog. Fontos, hogy ne adjátok fel azonnal. Engedjétek szabadon a képzeleteteket. Alakítsátok a jövőt!.” (Stephen Hawking, angol elméleti fizikus )
December 1.
A karácsony a szeretet, és advent a várakozás megszentelése. Az, aki szeretni tudja, ami az övé: szabad, és mentes a birtoklás minden görcsétől, kielégíthetetlen éhétől-szomjától. Aki valóban tud várni, abban megszületik az a mélységes türelem, amely szépségében és jelentésében semmivel sem kevesebb annál, amire vár. (Pilinszky János, költő)
November 30.
Van-e érzés, mely forróbban és sejtelmesebben megdobogtatja az emberi szívet, mint az ünnep és a várakozás izgalma? (Márai Sándor, író)